2012

Határtalanul Kárpátalján

2012-ben a hetedik évfolyam tanulói Szigeti Judit és Draskóczy Balázs osztályfőnökök vezetésével Kárpátalja magyar lakta területeivel ismerkedett meg.

Az első napon a határátkelés után Beregszászon meglátogattuk a Beregvidéki múzeumot, ahol a tár-lat megtekintése után a fiúk egy spontán futballmérkőzést játszottak a helyi fiatalokkal. A jó hangulatú mérkőzés után a Tiszacsoma határában lévő honfoglaláskori temetőhöz mentünk, ahol egy rendhagyó történelemórán vehettünk részt. Este érkeztünk meg a szálláshelyünkre, Benére. Itt egy közös előadást tartottak a benei és miklósi diákok. A műsor után mindenki elment a vendéglátó családokhoz.

A második nap délelőttjén megtekintettük a munkácsi várat és részt vettünk a református istentiszteleten. Az istentisztelet után Szolyva felé vettük az irányt, ahol a malenkij robot áldozataira emlékeztünk, odavezető utunk során megkoszorúztuk a podheringi emlékművet.

A harmadik nap során koszorút helyeztünk el a tiszaújlaki turulmadaras emlékműnél, majd Nagy-szőlősön megidéztük Bartók Bélát, aki 120 éve adta itt elő első saját szerzeményét. Husztnál a vár tövében kórusban elszavaltuk Kölcsey Husztját. A délelőttbe még belefért az is, hogy Izán egy rövid időre megállva megtekintsük a helyi kosárfonók kézműves termékeit. A délutánt a Szinevéri Nemzeti Parkban töltöttük, a kissé esős időjárás sem szegte itt kedvünket. Mielőtt visszatértünk volna a szállásunkra, megálltunk Csetfalván, hogy egy helyi pedagógus által tartott rendhagyó óra keretében megismerjük a famennyezetes templom és a harangláb történetét.

A negyedik nap délelőttjén a benei templom kertjében gyülekezett kis csapatunk, ahol közösen fel-idéztük az elmúlt pát nap eseményeit. Kárpátaljai látogatásunkat egy közös istentisztelet keretében fejeztük be, melynek végén tanulóink átadták adományukat a gyülekezet részére.

Délután már Magyarországon voltunk, ahol hazafele tartó utunk során még megtekintettük Tákoson és Csarodán a református templomokat.